A TEST – corpus. Vagyis: összesség, egyén, személy, testület, test. Okosan megmondva. Akkor jó! Mert az egész én / mi vagyunk. Mármint emberek. A természet alkotta nekünk. Vagy a teremtő, kinek hogy. Bármelyikre is esküdjünk, annak tökéletesnek kell lennie.

A szomszéd Dórikának márpedig testkép zavara van – a másik szomszéd, Zsuzsa néni szerint. Dórika szerint neki semmi baja, köszöni, jól van. Zsuzsa néni ezt nem érti, mert hát ’ollan sován az a lán, kiáll a csontja, az arca meg beesett’. Való igaz, Zsuzsa néni sem volt mindig ennyire asszonyos, na! Leány korában karcsú volt, mint a nádszál (bizonyításképpen büszkén mutogatja lánykori fotóit, akkor még nem vót ez a fészbuk, vagy mi). A mennyegzőjén súlytalan ropta menyasszonyi táncát, miközben énekelte, hogy asszony akar lenni.

A test tehát relatív? Szerintem az bizony! Descartes-t nem győzte meg a teste. Neki több kellett, hogy bizonyítsa: létezik. Nekem elég, ha a tükörbe nézek. Vagy nekibátorodok a frissítő, jó hideg zuhanynak. Vagy leégek  a napon. Vagy a kozmetikusnál, 'Míg a hideg gyanta felszakít…'. Esetleg jólesően elnyúlok a kanapén, vagy kinyúlok a szobabaiciklin. Kínos, ha fogfájás gyötör, máskor elönt a kitörő öröm érzése. Naná, hogy megérzi a testem, ergo létezik is!

Voltam én is fiatal, nem maradt ki az ifjúság. Akkor másmilyen volt a test. Bombább. Jelenleg inkább tompább, itt-ott enyhén lomhább. A test tehát nem állandó. Ó, bocsánat: nálam speciel nem állandó, úgy tűnik - mea culpa.

Vannak ellenben, akiknél igen! Ők jól karban tartják, vigyázzák, ápolják, edzenek, gyúrnak, táplálják. Megfelelően. Ők a testcentrikus test-őrök. A test tehát felelősséggel jár. Én meg felelőtlen voltam / vagyok, szegény testem, bocsáss meg!

Apropó jut eszembe: mi lenne például Norbival testek nélkül? Belegondolni is szörnyű!

A lámpának is van teste – lámpatest – de őt ez nem zavarja. Neki pont megfelel.  Sőt! Hogy mást ne mondjak: Tompikának tompi teste van! Tudták? És Tompika mégis elégedett, inkább feltatlálja a gatyagépet, vagy szappanoperát énekel (Evettkével).

Honnan tudni, hogy milyen a test? Milyen legyen, és milyen lesz? Alma vagy körte? Fontos ez? Ez kérem naggyon is fontos! Egészséges legyen, vagy csini, észbontó, tekinteteket vonzó? A kettő nem ugyanaz? Vagy olyan, amilyen: magas, alacsony, széles, arányos, aránytalan, hihetetlen. Hát lehet ezt tudni? Ha lehet tudni, ki a megmondhatója? És az mikor mondta?

Tessék, itt van a BMI, az majd besorolja a testet. Ennél fogva lehetne rendszáma is, például: BMI – 224 (22,4). Lehet tudni, hogy ez egy normál test.

Marhaság!  - vélekednek mások. Ez nem ad teljes képet! Mennyi a test-zsír százalék, ott van a kutya elásva! Egy egyszerű mutató nem elég beszédes.

Beszéééédes? Szóljon hát maga a TEST! Értse azt maga az ember, aki maga a test. Vagy értse az orvos, ő ért a legjobban hozzá - testszerelő elméletileg.

Kell ez a test – mindenkinek. Múltnak, jelennek, jövőnek. Hiszen abban lakik a lelkünk, mi lenne szegénnyel test nélkül? A lélek lenne testetlen, nem pedig a test lélektelen? Akkor mit lehetne az ember lelkére kötni, test nélkül? Semmit. Azt mégse lehet mondani, hogy ’A testére kötöttem’.

"isȧ, por ës homou vogymuk" Ez most komoly? Porból lett és porrá válik? A kettő között nagyon hosszú utat jár be. Él. Élményeket gyűjt, tapasztal, cselekszik, téved, szenved, alkot, nyer, megbékél, kivirul, veszít, küzd, nevet, sír, támogat, elesik, felkel, töpreng, kopik, változik, telik. A világ elfér benne. Én hálás vagyok érte.